Valahol az Árnyas Erdő mélyén, nem is messze a falutól, él egy hatalmas faóriás. Koronája magasan az erdő fölé domborul, hogy a nap, mikor lenéz a rengetegre, mint egy dombot a széles mezőben úgy látja a levelek síkságából kidomborulni a gigászi lombot. Bizonyára több is akad ilyen az erdőben, talán van ősibb is, de Taulewa Fenume Azog harcosainak szentélye. Közülük is leginkább azoknak, kik a békét, a harmóniát őrzik. Kik a természet egyensúlyára ügyelnek, mint az, ki egy nagy mérleg egyik serpenyőjéből a másikba sétál, a szerint hogy hol van rá szükség. Nem kívülről avatkozik be, hanem maga is része a folyamatnak, és tudja hogy egymagában annyi csak, mint porszem a tomboló viharban, de tudva, hogy nincs egyedül. És harcosok ők is, hisz küzdelem az élet, szüntelen viadal, ellentétek párharca, s ki ezt felismeri, jó úton jár, hogy meglelje a békét. S vannak, kik arra hivatottak, hogy másnak is utat mutassanak, miközben maguk is ösvényt keresnek. Őket nevezik errefelé druidáknak, s kik közéjük tartoznak, a maguk módján segítik a közösséget. Ki harccal, ki békével, ki szóval, ki tettel, mikor mire van szükség. Ők térnek meg időről időre Taulewa Fenume oltalmába úgy, ahogy senki más…
A faóriás gyökerei a föld fölé is kibukkannak, sokszor több embermagasságú falként tornyosulva a talajon. E gyökerek közt élnek Azog druidái, ha épp nem az erdőt járják; itt fognak közös erőt igénylő misztikumokba. S itt áll a hatalmas kőhasábokból épült, a fa mellett mégis parányinak tűnő Körszentély. Nem most emelték. Ősi rúnák tarkítják, melyek elmúlt időkről mesélnek, s megannyi megfejtésre szolgáló feladvánnyal szolgálva a kitartóan töprenkedőknek. Különös maga az elhelyezkedése is, hisz az egyébként szinte áthatolhatatlan lombok, ősi időktől fogva szabadon hagynak egy részt, hol a nap, a hold és a csillagok fénye a Körszentélyre esik. Bizonyos időkben, bizonyos rúnákat megvilágítva, jelezve ezzel a tudóknak régmúlt korok letűnt hatalmasainak még nem elfeledett szavait, melyekkel a valaha volt bölcsességet adják tovább azoknak, kik meghallják az időn átívelő suttogást.
Nem véletlen hát hogy épp itt húzódnak meg a gyökerek közt a druidák tán furcsának tűnő hajlékai. Hol a természet alkotta szállásokat ki-ki a maga számára türelemmel formálta tovább, lehetőleg nem bolygatva meg a rendet, hanem alkalmazkodva hozzá, mely kedvességgel és oltalommal hálálja meg a gondozást. Ez a hely hát, Azog druidáinak csodákkal övezett szentélye, hová igazán hazatérnek, kik bárhol otthonra lelnek a természetben.